Nehéz eldöntenem, de talán ezt a Csontváry festményt szeretem legjobban. Azonnal bele tudok „lépni” a képbe: Nemrég indultam egy kis lovaglásra a barátaimmal, most épp itt a sós víz partján nézelődünk, estefelé egy árnyas teraszon pezsgőzünk majd – teljesen életszerű. Sőt, a bári (Montenegro, Bar) riviérán van egy pont ilyen öböl vörös sziklával – szóval megérkeztünk 
(Sajnos nincs tudomásom róla, hogy a festő járt volna Montenegróban, bár a Balkánt bejárta keresztül-kasul. 1909-ben, amikor a kép készült ez a terület nem is a Monarchia része. Egyébként soha nem volt az, ekkor Nikola fejedelem területéhez tartozik.)
Érdekes a festmény története: Gerlóczy Gedeon, aki az utolsó pillanatban megvásárolta és ezzel megmentette a Csontváry életművet, nem ekkor, 1919-ben jutott hozzá a festményhez a Hadik-házban, ill. a későbbi árverésen. Trianon után vette meg Székely Sándortól, aki a gácsi patika bérlője volt és annak padlásáról eladogatta (a már halott festő által) az ott hagyott képeket. Ehhez neki semmilyen joga nem volt, puszta haszonszerzésből tette. Gerlóczy a hagyaték egyben tartása végett vásárolta meg tőle 1921-ben. Egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig többé-kevésbé magánál tartotta, a Galamb utcai lakásában. Közben persze többször szerepelt kiállításokon itthon és külföldön is. A tulajdonos külön kálváriája volt, amilyen gondatlansággal a szocializmusban bántak a festményekkel. Mégis odaadta kiállításokra őket, így került Brüsszelbe ez az alkotás 1958-ban, amikor is a nemzetközi zsűri a világkiállítás nagydíját ítélte oda a tengerparti jelenetnek. 1964-ben egy francia akadémikus éppen tanulmányt fogalmaz a képről, amikor nálunk a Magyar Nemzeti Galériában „megtámadta” egyik takarítónő, a zsebkésével felhasította a vásznat. Nem csak ezt a képet, hanem az egyik jajcait is. Erről a festmények tulajdonosa az újságokból szerzett tudomást. A takarítónőt a bíróság felmentette. A festmény ma is a Nemzeti Galériában van. A Tengerparti sétalovaglás legszebb méltatása itt olvasható eredetiben Gerlóczy hagyatékának családi gondozásában:
„1957 októberében a brüsszeli világkiállítás nemzetközi képzőművészeti osztálya, azzal a kéréssel fordult a Szépművészeti Múzeumhoz, hogy az 1958. április 17. és 1958. október 19-e között tervezett világkiállításon, a század összes kimagasló remekét, mintegy kétszáz művet felsorakoztató kiállításra a nemzetközi zsűri hazánkból egy festményt, Csontváry 1909-ben festett Tengerparti sétalovaglás című képét választotta ki, és a kiállításon szerepeltetni kívánja… A világkiállítás Nemzetközi Művészetek Palotájában (International Palace of Fine Arts) két nagyszabású kiállítást rendeztek. Az első kiállításon, közvetlenül a megnyitó után a kiállító országok válogatott képzőművészeti anyagát „50 év modern művészete” címmel mutatták be. Csontváry Tengerparti sétalovaglás című festményét, többek között Paul Cézanne, Paul Gauguin, Van Gogh, Henri Matisse, és Pablo Picasso munkái között a nemzetközi pavilonban állították ki, a magyar képzőművészet európai szintű egyenrangúságát igazolva. A kiállításon bemutatott alkotások közül a nemzetközi zsűri, elismerve Csontváry művészetének úttörő jellegét az európai modern képzőművészeti törekvésekben, a legnagyobb képzőművészeti díjjal a kiállítás nagydíjával, a Grand Prix-vel jutalmazta.”
„A kiállítás szervezői felkérték Gerlóczy Gedeont, hogy Csontváry művészetéről a kiállítás tartama alatt heti rendszerességgel tartson előadást. Gerlóczy egyik előadását és a kiállítást meglátogatta, Marcel Brion, neves francia akadémikus, művészettörténész. A Tengerparti sétalovaglás című festményről a Jardin des Arts című képzőművészeti lap 1964 áprilisi számában „Csontváry az éber álmodozó” címmel tanulmányt jelentetett meg, és a képet így méltatta:
„A Tengerparti sétalovaglással a tiszta költészet birodalmába lépünk.”
A nemzetközi kiállítás anyagáról a kiállítás után „50 Years of Modern Art” címmel egy gazdagon illusztrált német és angol nyelvű könyv jelent meg 1958-ban.”
Idézet Gerlóczy Gábor: Gerlóczy Gedeon, A képmentő építész c. könyvéből (Holnap Kiadó, 2019)
